Ez egy rendhagyó rész. Használati utasítás a panellakások liftjéhez.

Még emlékszem a régi liftre, vörös színű (szoci),  fém kezelőpult, különböző színű műanyag, pici rugós gombokkal, és 20W-os fénycsöves neon világítással. A liftek többségéről azt érdemes tudni, hogy a Ganz-MÁVAG lifteket gyártó részlegében készültek, eredetileg Schindler licencia alapján. Tömegcikk volt, és még most is az. Relés vezérléssel, az emeleteket egy tárcsára szerelt érintkezősor számlálta. Minden liftszerelő rémálma, akkoriban modern dolog volt. A iftgépház szerves tartozéka a falra függesztet ék alakú fékkar. Ezt a kellő lyukba behelyezve és nagy erővel meghúzva lehetett csiga módba kapcsolni a liftet, és a legközelebbi emeletre megérkezve kimenteni a bent rekedt embereket. Történt egyszer, még 2003-ban, hogy a liftünbk reléi, vezérlőtárcsái elkezdték felmondani a szolgálatot. Utolsó dalukat csettegve énekelték, miközben megpróbálták mozgásra bírni az amúgy modernnek számító aszinkron motort. Sikertelenül. Napjában háromszor ha rossz volt a lift, az jónak volt mondható. Aztán egy nap meguntunk, a ház kiadott kétmillió forintot egy ruháésszekrény-méretű nyomtatott-áramkör temetőből álló vezérlésre. A relék elhallgattak, a fékkar lekerült a falról, helyette egy teknősbéka-üzemmód három gombja és egy ízléses dobozka lett elhelyezve a falon. A relék 2003 májusában csettentek utóljára, majd végleg elnémultak. Ipari mementó: a gépházban még midnig ott vannak a funkciójukat vesztett mágneskapcsolók, alkatrészbázisként szolgálnak.

Ezen bevezető után ismerkedjünk meg a relés liftek működtetésével. 

---LIFT-ÜZEMELTETÉSI TÍZPARANCSOLAT---

1. Nyissuk ki az ajtót. (Igen azt a pirosat. Mégis,  mit vártál, milyen színű lenne??)

2. Miután ráeszméltünk, hogy a lift nincs az emeleten, csukjuk be az ajtót, és hívjuk fel a liftet.

3. Miután fényrobbanáést okozva megérkezett, nyissuk ki újból az ajtót. (igen, még mindig piros színe van)

4. Szálljunk be, engedjük, hogy becsapódjon mögöttünk az ajtó.

5. álljunk szembe a kezelőpulttal, és nyomjuk meg a kívánt emelet gombját.

6. Miután a lift tetejére szeretl hangszórón keresztül bejelentkezett a kezelő, kérjünk elnézést, és vegyük le ujjunkat a vészcsengő feliratú gombról.

7. Mostmár tényleg az emelet gombját nyomjuk meg, amire a lift andalító csettegésekkel becsukja az ajtót, és megindul lefele.

8. Ne essünk pánikba, a STOP gomb nem azért van, hogy mi állítsuk meg a kellő emeleten a liftet. A lift (bármily meglepő) meg tud állni ott, ahol mi kértük.

9. Miután kinyílt az ajtó, fújogassuk meg a sajgó mutatóujjunkat, amit a belső liftajtó odacsukott.

10. Szálljunk ki, és engedjük, hogy az ajtó becsapódjon mögöttünk.

 

 Mai témánkat egy lelkes olvasónk, N. B. inspirálta. Ma arról lesz szó, hogy ha a tiltásom ellenére valaki panellakásba költözik, és nekiáll felújítgatni, hogy bánjon az ismeretlen szomszédokkal. 

Először is, megdorgálom az éppen most panellakásba költözőket. Csak annyi mentségük van, hogy nincs elérhetőbb, jobb, amiről nem az új lakás tulajdonosai tehetnek. Nade kérem nem erről van szó. Szóval: ismeretlen a terep, és minden bizonnyal nem volna jó úgy odaállítani, hogy nem tudjuk, hova megyünk. Első lépésben tehát FELDERÍTÉS: Keltsünk jó benyomást, kopogjunk be mindenkihez, mutatkozzunk be, és mondjuk el, hogy itt fogunk lakni az x. emeleten, és ekkor meg ekkor költözés. (egy 40 lakásos tízemeletes esetén vigyünk magunkkal valami nyáltermelő kézikészüléket, mert a sok pofázás kiszárítja az ember száját.) A felderítés kettős célt szolgál: első lépésben lehet normális szomszédot találni, másrészről meg lehet olyanokat is találni, akik elsőre harapnak mindenféle zajra. Különösen ügyeljünk ezekre az emberekre az alsó/felső illetve oldalsó szomszédok megfigyelésénél. Ha egy ilyen egyed megtudja, hogy költözés lesz, és egyből ezt vágja rá, hogy: "remélem nem fognak sokat zajongani", vagy valami ilyesmi, akkor tuti, hogy ki nem állhatja a zajt, és a költözéssel járó felfordulást. Szóval, ha nem találunk ilyet, akkor nyert ügyünk van, és ezek szerint szabadon lehet mókázni... Persze néma gyereknek az anyja se nézi az ajándék ló fogát, szóval ne örüljünk előre. Majd a költözéskor beröhög a ló az ablakon, és kivillantja szép fehér fogait is a szomszéd, mondván, hogy őt zavarja a zaj. Küldjük el a francba, majd miután feleszméltük, hogy ez csak a gondolatunkban történt meg, vágjunk értelmetlen képet, és riadtan mondjuk ezt: "Úristen!! rossz lakásba jöttünk? Ez a x. emelet? Jajj, hát egy emelettel lejjebb/feljebb kellene pakolni!" Megint csak ismételni tudom magam, a szomszéd szinte sokkot kap, hogy mi hova akarunk költözni. Vagy ha nem ezt a taktikát vetjük be, akkor gondolatban küldjük el a szomszédot tetszőlegesen a szélrózsa bármely irányába, majd mondjuk meg neki, udvariasan, hogy: "nézze, ne aggódjon, a srácok nagyon halkan tudnak pakolni, csak mint mindennek, a szekrényeknek is súlya van." A szomszéd ezt nyilvánvalóan megérti, főleg ha nem emelt meg még az előző életében sem egy tetves szekrényt. Mikor azt mondja, hogy igazunk van, de Őnagysága ennek ellenére pihenni, vagy ne adjisten aludni szeretne, fapofával csak annyit kérdezzünk meg tőle: "mi a munkája?" Ha olyan szakmát mond, ami éjszaka dolgozik, akkor fejezzük ki mély részvétünket, és fapofával közöljük, hogy még pár óráig eltart a hangzavar, de valamikor ugye Ő is ideköltözött. Szemtelenségünket egy megdöbbent arc fogja viszonozni, ugyanis teljesen igazunk van!! Ha olyan foglalkozást mond, ami nappali műszakban művelhető, kérdezzük meg: "akkor miért nem a munkahelyén van?" Ehhez persze nekünk "semmi közünk, ő amúgy is szabadságon van". Ez esetben a szomszéd fölényben érezheti magát, de egy kis ügyeskedéssel a jelenlegi fölényéből könnyen előnyt varázsolhatunk. A bűvös mondat: "Uram/hölgyem/asszonyom (csak ha nyugdíjas), ha zavarja a zaj, kapcsolja be a tévét/rádiót. Ha már úgyis itthon van, de nem elég a hangerő, szívesen adok kölcsön egy erősítőt. Mi amúgy is halkan pakolunk, de ekkora hallószervekkel nem csodálom, hogy minden hangosabb." Pofátlanságunkat minden bizonnyal egy tátott száj fogja díjazni. De hát ugye bunkónak kell lenni. Ha ettől esetlegesen kiabálni kezd a szomszéd, csapjuk be az ajtót, és várjuk meg míg elmegy. Úgyis ő unja meg előbb. (itt még egyszer leszögezem, hogy VANNAK rendes szomszédok, de sajnos kihalófélben vannak)

Lakásfelújításkor ugyanezek a teendők. Vigyázzunk, mert a pofátlanság a jószomszédi iszony tartós megromlását eredményezheti. De legalább nem jön fel a szomszéd (vagy le, mindegy), hogyha zajongunk, mert azt mondja, hogy: "egy bunkóval nem tárgyalok", és ebből nekünk nyilvánvaló előnyünk származik.

 

Mai témánk az, hogy hogyan viselkedjünk a szomszéddal szemben, ha valami problémája van velünk. Mit tegyünk, ha bekopogtat az ajtón?

Kezdjük tehát az elején, a panellakásban nyugalom honol, és a T.O. úgy gondolja, hogy fényes nappal bömbölteti kicsit az audiovizuális szórakoztatóelektronikai eszközöket.  Felmérések szerint ezen tevékenység a szomszédok 80%-ára nicns hatással, tehát ha a szomszédot ez zavarja, akkor igen szar helyzetben vagyunk. Bekopog a szomszéd. Bekopog mégegyszer. Most próbáljuk meg meghallani a harmadik kopogást. Jöjjönk rá, hogy nem a macska kapirgálja az ajtót. Menjünk ki az ajtóhoz, és nyissuk ki. (Jó, ha közben bömböl a zene/film/gyerek (ez utóbbit nem ajánlom, káros hatása van a folyamatra.)). Szóval miután kinyitottuk, vágjunk meglepett képet, majd próbáljuk nem elröhögni magunkat a következő mondat kimondása közben: "Jajj, hát Postás Úr, de meg tetszett változni! Remélem meghozta az utolsó felszólításos levelet!" Erre a szomszéd elkezd magyarázkodni, hogy ő nem a Postás, hanem a szomszéd. Fapofával mondjuk neki: "Nade maga is kétszer csengetett", majd figyeljük a reakcióját. Ne higyjük el neki továbbra sem, hogy ő a szomszéd, mondjuk neki: "Akkor hova rejtette el a Postást?? (itt vágjunk rmült arcot.) Csak nem elrejtette a közös helységben?" Ha ezt megkérdeztük, a szomszéd vagy feladja vagy nem. Ha igen, akkor bömböltessük tovább a zenét. Ha nem, akkor ismerjük fel a szomszédot, és vágjunk hozzá ámult képet. Kérjünk sűrűn elnézést, majd kérdezzük meg tőle, hogy: "...de ugye tényleg nem látta a Postást?" Figyeljük a reakciót, majd invitáljuk be, mondván megkínáljuk egy csésze kávéval. Itt már szomszédunk elveszti a fonalat, és még mindig nem ebszélt arról, hogy ő miért is jött. Ekkor minden bizonnyal elkezdene magyarázkodni, hogy ő ezért meg ezért jött, majd mondjuk meg neki, hogy éppen az éjjel kettőig tartó házibulira gyakorolsz. Itt már valószínűleg totálisan kiborul, majd amikor látjuk rajta, hogy ideges, világosítsuk fel: a házibuli NEM itt lesz. Majd tessékeljük ki azzal a mondattal, hogy "nekem most tovább kell gyakorolnom". Természetesen ebben a történetben előadhatunk bármilyen céllal érkezett embert, pl. az ismeretlen rokont amerikából, vagy akár a providentes átvágósbank díjbeszedőjét is.

Mára ennyi, legközelebb a lakásfelújítás idején előadható szituációt írom le.

 

Mai részünkben egy kicsit az etológia vizeire evezünk. (az etológia az állatok viselkedését vizsgáló tudományág, a zoológia egyik szakterülete.)

Hogy miért pont állat? Erre mindenki tudja a választ, akiben van egy kis ösztönös utálat a hangoskodó/idegesítő szomszédok iránt.

Mik azok a timbergeni kérdések?

Ezeket a kérdéseket Niko Timbergen atyánk találta ki. a kérdések a következőek:

-mechanizmus: "hogyan" csinálja az állat az adott tevékenységet;
-funkció: "miért" viselkedik úgy az állat;
-ontogenezis: hogyan változik az adott viselkedés az állat egyedfejlődése során,
-evolúció: hogyan változott a vizsgált viselkedés az adott állatfaj törzsfejlődése során.

Ezeket a kérdéseket fogjuk most a szomszéd esetében feltenni, majd megválaszolni. A kapott válaszokból kész a szomszéd jellemzése. Konkrét szitu: a szomszéd feljön panaszkodni, mert túl hangosan énekel a T.O. a fürdőkádban.

Kezdjük az elsővel.

-Hogyan csinálja a szomszéd az adott tevékenységet? A szomszéd arrogánsan dobol az ajtón, amíg az ki nem nyílik. (na nem magától.) A szemei mélyen ülő malacszemek, körülötte táskák, arckifejezése közepes méretű dühöt árul el, hanghordozása, szókincse kritikán aluli. Minden második mondat tőmondat, vagy egy-két szavas káromkodássorozat. A nyakán furcsán rángatózó ér látványa kicsit undorító lehet. Viselkedéséből arra következtethetünk, hogy borzasztóan ideges.

-Miért viselkedik így a szomszéd? Jelen esetben a testi reakciók ösztönösek,  az okuk nyilvánvalóan az, hogy nincs otthon füldugó, vagy éppen használatban van az az egy pár is. Vagy csak szimplán nem találja a tévé távszabályzóján a hangerőszabályozó gombot. Vagy csak szimplán unatkozik,  és azt figyeli, kibe tudna belekötni, hogy aztán kielégülhessen.

-Hogyan változott a szomszéd viselkedése az egyedfejlődés során? Nos, erre csak annyit tudok mondani, hogy sehogy, maximum annyival észlelhető változás, hogy nem a bunkójával vágja fejbe az emebrt, hanem a jóval könnyebb mobiltelefonján rendőrt hív. A rendőr is egy furcsa álalt, róluk is írok majd.

-Hogyan változott maga a viselkedés a szomszédok törzsfejlődése során? Érdekes kérdés, mivel a történelem nem tudja, hogy mióta létezik olyan, hogy szomszéd. És hogy mióta létezik a szomszédok közötti rossz viszony? (tisztelet a kivételeknek, ugyanis vannak!)

Összefoglalva elmondhatjuk, hogy a szomszéd arrogáns viselkedését számos tényező kiválthatja: iylenek az unalom, vagy az, hogy zavarja valami a fülét/neadjisten az orrát. A heves reakciók nem mindig indokoltak. Jó tanácsom tehát az, hogy zajongjunk, annyit amennyit akarunk, de NE NYISSUNK AJTÓT, ha a szomszéd panaszkodni jönne. Ne feledjük továbbá, hogy a szomszéd szemében mi vagyunk az "utálatos szomszédok."

Nemsokráa folytatjuk. Mit tegyünk, ha feljön a szomszéd? Hogyan intézzük el humorosan a dolgot? Ezekre a kérdésekre fogok választ adni a következő részben.

Hogyan éljünk túl a Panelakásban egy hosszabb időintervallumot?

NE KÖLTÖZZÜNK PANELBA!! SOHA!! Nde akinek nicns más lehetősége, itt van pár tanács:

Van egy aranyigazságom: "A paneltűzlétrán (=ranglétra) csúcsragadozónak kell lenni, bunkónak, szarkasztikusnak, és eszesnek muszáj mutatkozni, és akkor soha nem fognak az alsó szomszédok panaszkodni." És ezt ajánlatos betartani. Hogy mit értek ezalatt? Megmagyarázom: 

-Ha a három (!) emelettel lentebb lakó (!) kielégítetlen tanítónéni feljön a tizedikre, mint a talajvíz, akkor NE NYISSUNK AJTÓT! Lakásfelújítunk, ez van. Napközben tesszük, amikor ezt szabad. Maradjon bent az iskolában és javítsa ki a nyelvtandolgozatokat, és törölje ki vele a hátsó felét. 

-Ha az alsó szomszéd egy nyugdíjazott adórevizor, és nem tűri a lakásfelújítást, vagy csak a vécé kifolyócsövében közlekedő bélsár és víz kellemes és andalító hangját, akkor körültekintően járjunk el. Legyőzzük a saját fegyverivel. Írjunk újfent egy levelet az adóhatóság nevében (itt már CSAK SAJÁT felelősségre!!) hogy NEM tartanak igényt a további beköpéseire, mert ebben a házban már mindenkiről lehúztak hat-hét bőrt, és sürgősen áthelyezésben részesítik, méghozzá a közeli temető melletti lakóház ötödik emeletére. Sajnálattal közöljük, hogy lift nincs az említett épületben.

FILMSZAKADÁS KEZD

A fene egye meg!! festékszag van! Ippen föstik ezt a nyomorult panelházat.

FILMSZAKADÁS VÉGE

-Hol tartottam? Ja igen. Ha az alsó szomszéd fiatalkorú gyerekei hangoskodnak (bömbölnek, visítanak, ordítanak) az éjjel kellős közepén, akkor legyünk kreatívak! Keítsünk 2 pár ezeréves zoknit, finoman mossuk ki (ne nagyon, mert drága a Tomi Kristály), majd tömjük az egyik fél zoknit a párjába. A másik párnál is végezzük el ezt a műveletet. Kössünk rájuk mazzagot, majd akasszuk a szomszéd kilincsére ezzel az üzenettel: "Ingyen gyerekhangtompító. Alkalmazása: Éjszaka."

-Hallgassunk hangosan zenét, majd menjünk át a szomszédhoz, és kérjük meg, hogy segítsen kinyomozni honnan jön, mert nagyon idegesít. (H. L.)

-Vegyünk fel a szomszéd zajongásaiból falon/padlón keresztül egy jó hosszú mintát. Vágjunk bele eltorzított hanggal válogatott káromkodásokat, majd fölerősítva a falnak/plafonnak támasztott hangszóróba küldjük ki éjszakára. Előbb úgyis ők unják meg. :) (a hangszerkesztés haaldóknak ajánlott, de nem nehéz megtanulni, jó sok ingyenes és könnyen kezelhető szoftver van a neten.)

 

Kádár Lakópark 1.,

2009.02.14. 11:24

Köszöntöm a Tisztelt Olvasót (továbbiakban T.O.). Ebben a bejegyzésben igyekszem összegyűjteni a tapasztalataimat arról, hogy hogyan lehet egy panellakásban elviselhetővé tenni az életet.

Felhívom a figyelmet, hogy LÉTEZNEK RENDES SZOMSZÉDOK, tehát mostani írásom a humor tárgyát képezi, és mély tisztelet a kivételeknek. 

Először is leírnék pár dolgot, amit NE tegyünk.

-A közös tárolóhelyiségben (egyeseknek biciklitároló, másoknak motorgarázs) ha van egy kis területünk, akkor azt tartsuk tisztán. A szomszéd egy buta és néha arrogáns állatfaj, aki allergiás mindenfajta koszra a saját territóriumában, tehát SOHA NE SÖPÖRJÜK a redvát az ő területére, csak ha megvan rá az indokunk. (ezt nemsokára részletezem)

-Ha az említett biciklitárólóból lopás történik, és ha betörésnek nyoma sincs, ne tegyünk ki fenyegető üzenetet az előtér faliújságjára, mert valami korlátoltagyú lakótárs (netán szomszéd), vagy csak egyszerűen a lépcsőházban drogozó anyuci egyetlen kisfia véletlenül lefotózza, és beküldi a helyi napilap pénteki humormellékletébe. 

-Ne szórjunk a szomszéd lábtörlője alá üveggolyókat, mert elsősorban nagyon feltűnő, és ha egy golyó elgurul a szocialista ipari remek ferde padlóján, akkor könnyedén a sjaát csapdánkba eshetünk. Miután konstatáltuk, hogy ez fáj, féltestvéri szeretetből inkább távolítsuk el a golyókat, még mielőtt azok a szomszédot nagyon odaraknák a padlóra. Még a végén nekiesne a frissen mázolt ajtófélfánknak...

-Ha gyűjtőrendszeres a lift (már ahol van!), akkor lehetőleg sose nyomkodjuk meg az összes gombot, mert akkor a lift MÁV-osítja saját magát, és "minden állomáson és megállóhelyen megáll". Még a végén tán sztrájkba is kezd, ami egy lift esetében nemigazán előnyös.

 

Ezek után jogosan kérdezhetné a T.O., hogy mi a frászt lehet csinálni akkor, amikor a hideg és szigorú légkörbe valami kis humort szeretne csempészni? Erre is van pár tippem.

-Induljunk meg a lépcsőn fölfelé. Lehetőleg este, amikor már sötét van. Várjuk meg míg az automata lekapcsolja a villanyt, és tenyereljünk rá a csengőre, majd kezdjünk el hangosan jajjgatni, hogy: "Jajj édes Istenem, kegyelmezz, csak a csengőt neeeee!!" A hatás garantált, a lakótárs (szomszéd) kijön, ekkor látványosan trüljünk el a padlón, és kiabáljuk ezt: "Köszönöm, hogy meghallgattál, köszönööööm!" Mjad álljunk fel, rázzunk kezet a szomszéddal, és fapofával köszönjük meg neki, hogy a fénnyel segített elűzni az ördögöt. Majd a kézfogás után záros határidőn belül szivárogjunk fel lakésunkban. Ha a kedves szomszéd kihívná az elmeorvosokat, tagadjunk mindent, majd másnap kérdezzük meg a szomszédtól: "Látta, hogy itt voltak a diliházból? Úgy látszik, mégegy idiótával kevesebb!" Majd hízzon a májunk szomszédunk elképedt arcát látva. 

-Ha a liftszekrény belseje ocsmány, kórház-zöldre van festve, akkor nyomtassuk ki ezt a feliratot: "Üdvözöljük a Vészhelyzet felvételén. Amikor megérkezik az emeletre, egy színészcsapat orvosnak öltözve fogja Önt felvibálni a hordágyra, és ott újraéleszteni. Kérjük, hogy a forgatás érdekében a liftből való kiszálláskor essen össze." És ezt az egész papirost ragasszuk a liftszekrény elhúzódó ajtajára, de a nyomógombok letakarása is jó ötlet lehet. Ja, és mégvalami: helyezzünk el az emeletünkön egy webkamerát a lifttel szemben, és kössük rá a gépre. 0-24h rögzítsük az adást, és röhögjünk nagyokat azon, akik éppen esnek ki a liftből, mert esetleg beveszik.

-Télvíz idején ragasszunk a közös helység ajtajára egy kézzel írt cetlit: "Halkan gyere be, mert éppen téli álmomat alszom. Kösz: a motorkerékpár"

-Ha meglátjuk a szomszédot, akkor nézzünk rá furcsán, majd kiáltsuk oda: "Nekem úgysem adsz el semmit te szélhámos!" majd rongyoljunk be a liftbe gyors lábmunkával, és iszkoljunk minél előbb lefele. Győződjünk meg arról, hogy a szomszéd NEM követ minket. (se a liftben, se gyalog. Előbbi nagyon kellemetlen és egészségre káros tud lenni)

 

Nade mégis mit lehet tenni, hogyha a szomszéd folyamatosan idegesít minket, és nem tudunk ellene semmit sem tenni? Nos, igenis lehet! A következő tippek alsó szomszédokra alkalmazhatóak. Kerüljük a verekedést, van annál sokkal bosszantóbb.

-Liftezzünk addig fel-le, amíg az alsó szomszéd is beszáll, majd kérdezzük meg tőle: "Maga is hallotta az éjjel ketőkor azt a rémes gyerekvisítást? Nem maguk alól jött fel a hang? A hatás garantált, a szomszéd csak egy halk ühüm-öt présel ki magából. 

-Ha az alsó szomszéd hangoskodik, akkor írjunk egy hivatalosnak látszó levelet kamu feladóval: azok természetesen mi vagyunk. Legyen mondjuk a feladó valami behajtó szerv vagy a rendőrség. Kis szövegszerkesztési tudással príma fejléc szerkesztehtő (NE legyen ugyanolyan, mert akkor az már problémákat szülhet!) Írjuk le azt, hogy csendháborításért fel lett jelentve. A levél legaljára nyomtassunk 4-es betűmérettel (ember legyen a talpán, aki elolvassa!) egy ehhez hasonló szöveget: "Ha nem kussolsz el a házirendben foglalt időpontokban, akkor VALÓDI feljelentést teszünk! Köszi: a szomszédaid!"

-Írjuk ki a faliújságra, hogy a Gipsz Jakab a hangoskodás miatt hangadót köteles fizetni a közös képviselőnek, melynek összege x Ft.

Nemsokára itt a második rész!

 

Nyitány

2009.02.14. 11:21

Tisztelt Olvasó!

Úgy döntöttem, hogy ebben a blogban publikálom az írásaimat. 

Legtöbbjük humoros írás. Első dolgom lesz feltülteni ide a Kádár Lakópark c. írásom első hat részét.

süti beállítások módosítása